disco

disco

2012. szeptember 11., kedd

LATIN LOVER

A német Latin Lover – akárcsak a Silicon Dream – formailag ugyan trió volt, a valóságban viszont egyszemélyes együttes. David Rienau énekes két modellel lépett fel, akik a promóciós fotókon is láthatók, a hölgyeknek azonban vonzó külsejükön kívül állítólag mással nem igazán kellett hozzájárulniuk a produkció sikeréhez. (A legelső csatolt videó tanúsága szerint viszont hangszeren is játszottak.) Igazságtalanság lenne csupán őket hibáztatni azért, hogy a Latin Lover egyetlen felvétele sem ért el igazán jelentős kereskedelmi sikert. Az 1985-ben alakult trió végül album megjelentetése nélkül szűnt meg 1990-ben. 


KARRIERTÖRTÉNET 
A nagy baklövés 
David Rienau Hamburgban született 1961-ben. Középiskolai tanulmányait Berlinben folytatta, de szülővárosa egyetemén diplomázott 1986-ban. Állítólag már 15 éves korában elhatározta, hogy playboy lesz belőle, és ha hinni lehet a bulvármédiának, célkitűzései közül ezt mindenképpen sikerült megvalósítania. Zenei karrierje egy hatalmas melléfogással kezdődött. 1984-ben a véletlen összehozta Dieter Bohlennel, akiről szintén jól tudjuk, hogy a női nem nagy barátja. (Az ilyesmi úgyis egyre ritkább, emlékezzünk meg tehát róla, ha alkalom adódik rá.) Dieter meghívta új cimboráját a stúdióba, ahol lejátszotta neki a You’re My Heart, You’re My Soul című szerzeményét. Elmondta, hogy ezzel a dallal szeretné elindítani egy új duó, a Modern Talking karrierjét. Megkérdezte Davidet, hogy beszállna-e mellé az együttesbe? Rienau-nak nem tetszett különösebben a meghallgatott dal, ezért nemet mondott az ajánlatra. Állítólag Bohlen két héttel ezután határozott úgy, hogy Thomas Andersszel társul. A Modern Talking hatalmas sikerét látva David rádöbbent arra, hogy rosszul döntött. Melléfogását 2009-ben így kommentálta: „Ez volt életem legnagyobb tévedése.” A Modern Talkinggal foglalkozó szakirodalom többsége viszont úgy tudja, hogy Anders kezdettől fogva a duó stabil tagjának számított. Bohlen volt az, aki eredetileg csupán a produceri szerepkört akarta ellátni, ám nem állt rendelkezésre elegendő idő ahhoz, hogy megfelelő énekest találjanak Thomas mellé, ezért végül a színpadi gyakorlattal már rendelkező Dieter lett a Modern Talking másik fele. 


Latin szerető 
David valószínűleg ezerszer elátkozta azt a pillanatot, amikor nemet mondott Bohlennek, hiszen a Modern Talking sikereiből származó bevételek nyilván lehetővé tették volna számára a playboy életmódot. Mindazonáltal nem mondott le arról, hogy popsztár és álomlovag legyen. Felvette a Latin Lover (Latin szerető) művésznevet, és sikerült lemezszerződéshez jutnia. Két modellel lépett fel, kiknek neve sajnos nem derül ki a világháló általam ismert forrásaiból. 1985-ben jelent meg a trió első kislemeze és maxija, a Casanova Action. Ennek borítóján még mindhárman láthatók. A következő kiadvány, a Laser Light (1986) borítóján már csak egy kékes árnyalatban fotózott, szexisen öltözött hölgy pózol. Felettébb furcsa marketingmegoldás ez egy olyan együttes esetében, amely már nevével is a férfi énekes imázsára akar építeni. Még meglepőbb, hogy a harmadik kislemez, az 1987-es Dr. Love borítójára már csak egy vicces grafika került. Egyik kiadvány sem rendezte át a slágerlistákat, mindazonáltal a diszkókban említésre méltó sikert arattak. (A Laser Light úgynevezett Chernobyl Mixe valójában a Latin Lover-dal kombinációja a Laser Cowboys szintén 1986-os Radioactivity című felvételével.) David nem panaszkodhatott, mert szó szerint eljátszhatta a latin lovert, hiszen vállalkozó szellemű hölgyrajongókból sosem volt hiány. A komoly anyagi siker viszont elengedhetetlen lett volna, ezért hódítások ide vagy oda, 1987 után már nem jelent meg több Latin Lover-lemez, noha a formáció Rienau szerint csak 1990-ben szűnt meg. 


A menedzser 
A Latin Lover ha vagyont nem is, hasznos ismeretségeket mindenképpen hozott Davidnek. Állítása szerint együttese két csinos hölgytagja felkeltette a híresen nőfaló rocksztárok, Bon Jovi, Rod Stewart és Mick Jagger érdeklődését, és szinte elkerülhetetlen volt, hogy ők Daviddel is összehaverkodjanak. Talán innen származott az az ötlet, hogy a nem túl sikeres énekesi pályát fel kéne váltani a menedzserivel. Ez a döntés már egyértelműen helyesnek bizonyult, hiszen David Rienau bő két évtizede egyike a legsikeresebb német menedzsereknek. „Macho menedzser”-nek is nevezik, mivel ügyfelei között olyan macsó hírességek is akadnak, mint Heiner Lauterbach, Claude-Oliver Rudolph és Thomas Born filmszínészek, utóbbi korábban karate Európa-bajnok volt. Természetesen a hölgyek előtt is nyitva áll irodája ajtaja, Sophie Schütt és Franziska Weisz (a német nyelvterület mifelénk nem igazán ismert sztárjai) például szintén Rienau menedzseltjei. David mind a mai napig élvezi a gyönyörű hölgyek társaságát, és még mindig bátran játszhatja a latin szeretőt, hiszen közösségi adatlapja szerint egyedülálló. Kedvenc mondása: „Az égbolt minden ember számára ugyanaz, de a horizont már nem.”


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1985: Casanova Action (Long & Hot-Version) / Casanova Action (Instrumental Version) 
* 1985: Casanova Action / Casanova Dance 
* 1986: Laser Light / Laser Dance 
* 1987: Dr. Love / Laser Light ('87 Remix) / Casanova Action ('87 Re-Edit) 
* 1987: Dr. Love / Dr. Love (Instrumental Dub Mix) 
* 1987: Dr. Love (Passion Mix) / Dr. Love (Dub Mix) / Laser Light ('87 Remix) / Casanova Action ('87 Re-Edit) 
* 1987: Laser Light / Dr. Love 

VIDEÓK


Casanova Action (csak zene!)

Laser Light (csak zene!)

Laser Light (Chernobyl Mix) (csak zene!)

Dr. Love (csak zene!)

Latin Lover Mix (csak zene!)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.