disco

disco

2012. június 27., szerda

JONA LEWIE

Jona Lewie (Egyesült Királyság, Southampton, 1947. március 14.) angol énekes, zenész és dalszerző eredeti neve: John Lewis. Édesanyja Jonának, iskolatársai többnyire Lewie-nak szólították: így született meg 1974 óta használt művészneve, a Jona Lewie. Tizenéves kora óta zenél, első jelentősebb sikereit a Brett Marvin and the Thunderbolts bluesegyüttessel aratta. A Stiff Records jóvoltából vált ismertté szólistaként olyan dalokkal, mint a You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties, a Stop the Cavalry és a Louise (We Get It Right). Az 1980-as évek közepén eltűnt a nemzetközi könnyűzenei életből, a brit közönség azonban időnként láthatja és hallhatja őt.


KARRIERTÖRTÉNET 
A kezdetek 
Jona Lewie 15 éves korában, még iskolásként csatlakozott első együtteséhez, a The Johnston City Jazz Bandhez, ahol zongorán játszott. Zenésztársai Ian Cale (klarinét), Phil Machell (trombita), Brian Holgate (dob) és Vic Steele (harsona) voltak. 1964-ben már a The Corsairs együttest erősítette (szintén zongoristaként), ahol Dave Ballam (dob), Chris Stanton (ének és ritmusgitár), Terry Reid (basszusgitár) és Paul Russell (szólógitár) társaságában zenélt. Mivel rövidesen iskolát kellett váltania, a The Corsairstől is megvált. Az iskolai együtteseknek köszönhetően 1969-ben már gyakorlott blues- és boogieénekesnek, illetve zongoristának számított. Még abban az évben John Lewis néven két saját szerzeményét (Boogie Woman, Londons Got the Blues) énekelte a Liberty Records által kiadott I Asked for Water She Gave Me… Gasoline című válogatásalbumon. Az amerikai Yazoo Records These Blues is Meant to Be Barrel Housed című válogatásalbumán már öt dallal – East Village Rag, U. S. A. Blues, I Waited, Sociology Rag, Beggin’ Woman – szerepelt, melyekből négyet saját maga írt. Szintén 1969-ben énekesként és zongoristaként csatlakozott a Brett Marvin and the Thunderbolts bluesegyütteshez, amely a londoni Studio 51 klub állandó fellépője volt. 1970-ben a zenekarvezető Brett Marvin megállapodást kötött Robert Stigwood ügynökségével. A szerződés eredményeként az együttes fellépett a svéd, a dán, a belga és a holland televízióban, 1971-ben Son House amerikai bluesénekessel adott közös koncertet, továbbá részt vett az Eric Clapton nevével fémjelzett Derek and the Dominos angliai turnéján. Lewie 1972-ben csatlakozott a Marvin együtteséből verbuválódott Terry Dactyl and The Dinosaurshoz. (Más források szerint egyszerű névcseréről volt szó: a Brett Marvin and the Thunderbolts felvette a Terry Dactyl and The Dinosaurs nevet, ámbár ez utóbbiban maga Brett Marvin nem vett részt.) Ő írta a rövid életű formáció Sea Side Shuffle című slágerét, amely második lett a brit toplistán.


Az első szólósláger 
Lewie 1973-ban végleg megvált Marvintól és a Terry Dactyl and The Dinosaurstól is. 1974-ben már szólistaként hallatott magáról, de egyik kislemeze sem keltett különösebb figyelmet. 1977-ben egy új cég, a Stiff Records szerződtette, amely elsősorban a kibontakozó new wave mozgalom leendő sztárjait vette pártfogásába. Fénykorában olyan előadók tartoztak a Stiff Records „istálló”-jába, mint például Elvis Costello, a The Belle Stars, a Devo, a The Damned, Lene Lovich, a Madness, a Plasmatics és Tracey Ullmann. Eleinte nem sok jele volt annak, hogy Lewie is a sztárok sorát fogja gyarapítani, hiszen kislemezeiért továbbra sem szedték szét a lemezboltokat. Rendszeres fellépője volt viszont a cég favoritjait felvonultató koncerteknek, és valószínűleg ez az állandó személyes jelenlét is szerepet játszott abban, hogy 1980-ban beindult a szekér. Humoros szintipop dala, a You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties (társszerzője a Brett Marvin and the Thunderbolts extagja, Keef Trouble) bejutott a brit Top 20-ba. A zenei alapokat Lewie állítólag saját házi stúdiójában rögzítette, ahol magát a melódiát egy Polymoog szintetizátoron komponálta. A közhiedelemmel ellentétben a női háttérvokált nem Kirsty MacColl, a Stiff Records egyik későbbi sztárja énekelte, hanem a lemezcég tulajdonosa, Dave Robinson és az ütős hangszereken játszó Ben Andrews feleségei. (Ennek ellenére a MacCollról írt hivatalos életrajz szerzője, Karen O'Brien azt állítja, hogy a You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties háttérvokálja volt MacColl első munkája a Stiff Recordsnál. Ezt az infót Lewie határozottan cáfolja, azt viszont elismeri, hogy akkoriban többször fellépett MacColl-lal.) 


Újabb sikerek 
Lewie következő kislemeze, a Big Shot – Momentarily az angol közönséget ugyan hidegen hagyta, az NSZK-ban viszont slágerré vált. Mindenhol – Angliát is beleértve – kiugró sikert aratott a Stop the Cavalry című dal, amely 1980 decemberében csak azért nem jutott feljebb az angol slágerlista harmadik helyénél, mivel az első kettőt John Lennon dalai foglalták el: az ex-Beatle meggyilkolása az egész világot sokkolta. Lewie nagy tisztelője volt Lennon munkásságának, őszinte megrendüléssel fogadta a zenész halálhírét, és már azt is megtiszteltetésnek vette, hogy „szomszédok” lehettek a toplista élmezőnyében. A Stop the Cavalryt szövegének egyik sora – „Wish I Was at Home for Christmas” – miatt mindmáig karácsonyi slágerként tartják számon, Lewie viszont úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem egy karácsonyi dalt akart írni. A háború, az értelmetlen öldöklés elleni tiltakozásnak szánta a szerzeményt, melynek hivatalos klipje az I. világháború lövészárkaiban játszódik. Noha a Stop the Cavalry hivatalosan Lewie saját szerzeménye, valójában Hugo Alfvén 1903-as keltezésű I. Svéd Rapszódiájának zenei motívumaira épül, de észrevehetően merített Mozart D-dúr koncertrondó zongorára (Köchel-jegyzékszám: 382) című művéből is, amely valójában a Zongoraverseny No. 5 1782 tavaszán újraírt zárótétele. Az 1981-es Jona Lewie-kislemez, a Louise (We Get It Right) esetében a Big Shot – Momentarily fogadtatása ismétlődött meg: a felvétel Angliában visszhangtalan maradt, több európai országban viszont népszerű slágerré vált, Ausztráliában pedig a második helyig jutott a toplistán.


Túl a csúcson 
Az 1980-as évek második felétől kezdve Jona Lewie gyakorlatilag eltűnt a nemzetközi könnyűzenei életből, és a brit közönség is csak hébe-hóba láthatta-hallhatta őt. Az 1990-es években például mint vendég lépett fel az 1979-ben alapított brit The Blues Band angliai villámturnéján, de néhány önálló koncertet is adott. Időnként rádió- és tévéreklámokban is felbukkant. 2005 decemberében a Channel 4 tévétársaság karácsonyi könnyűzenei örökzöldekkel foglalkozó műsorában láthatta a közönség David Essex és a Slade együttes társaságában. 2010-ben egy Ikea-reklámban szerepelt, melynek kísérőzenéje a You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties volt.


DISZKOGRÁFIA 
Kislemezek, maxik 
* 1974: Piggy Back Sue / Papa Don’t Go 
* 1975: The Swan / Custer's Last Stand 
* 1976: Hallelujah Europa (Part 1 & 2) / Hallelujah Europa (Part 1) (promóciós lemez) 
* 1977: Cherry Ring / After We Swum 
* 1977: Cherry Ring / Rocking Yobs 
* 1978: Hallelujah Europa / Police Trap 
* 1978: The Baby, She's on the Street / Denny Laine's Valet 
* 1978: Come Away (Bate O Pe) / Custer's Last Stand (Terry Dactyl and The Dinosaurs with Jona Lewie) 
* 1978: Vous et moi / The Baby She's on the Street 
* 1979: God Bless Whoever Made You / Feeling Stupid 
* 1980: You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties / Bureaucrats 
* 1980: Big Shot – Momentarily / I'll Get By in Pittsburgh 
* 1980: Stop the Cavalry / Laughing Tonight 
* 1981: Louise (We Get It Right) / It Never Will Go Wrong / God Bless Whoever Made You 
* 1981: Louise (We Get It Right) (Extended Version) / It Never Will Go Wrong 
* 1981: Re-Arranging the Deck Chairs on the Titanic / I'll Be Here 
* 1981: Shaggy Raggy / Shaggy Raggied 
* 1982: I Think I'll Get My Hair Cut / What Have I Done 
* 1983: Love Detonator / The Baby, She's on the Street 
* 1988: You'll Always Find Me in the Kitchen at Parties / Stop the Cavalry 
* 1993: Hallelujah Europa (African Mix) / Hallelujah Europa (Political Mix) / You Will Always Find Me in the Kitchen at Parties (Chill Down Mix) 


Albumok 
* 1978: On the Other Hand There's a Fist 
* 1979: Alias Jona Lewie 
* 1981: Stop the Cavalry 
* 1982: Heart Skips Beat 
* 1983: Acropolis Now 
* 1993: Optimistic 
* 2007: On the Other Hand There's a Fist (az 1978-as album digitálisan remaszterizált kiadása CD-n) 

Válogatások 
* 1980: Gatecrasher 
* 2002: The Best of Jona Lewie 

VIDEÓK






Stop the Cavalry (másik klip)

Stop the Cavalry (még egy klip)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.