disco

disco

2012. február 19., vasárnap

OLIVIA NEWTON-JOHN

Olivia Newton-John (Egyesült Királyság, Cambridge, 1948. szeptember 26. – Egyesült Államok, Kalifornia, Santa Ynez, 2022. augusztus 8.) angol énekesnő és színésznő a könnyűzene történetének egyik legsikeresebb előadója. Négyszer kapott Grammy-díjat, ötször vezette az amerikai Billboard Hot 100 Singles slágerlistáját, további tíz kislemezével a legjobb 10 között szerepelt, két nagylemeze pedig a Billboard 200-as albumlistájának élére került. Tizenegy arany kislemezéből kettő lett platinalemez is, 14 aranyalbumából kettő platina-, négy pedig kétszeres platinalemez. Színésznőként kiemelkedő sikert aratott John Travolta partnereként a Pomádé (Grease) című 1978-as filmmusicalben, amely Hollywood történetének egyik legsikeresebb produkciója, soundtrackje pedig minden idők egyik legkelendőbb filmzenealbuma. Bár a Xanadu (1980) című zenés filmje rossz kritikákat kapott, a betétdalok világsikert arattak, különösen a címadó felvétel. 1981-ben megjelent Physical című nagylemezével és az ahhoz készült videoklip-összeállítással ért pályafutása csúcsára. Olivia lelkes környezetvédő, harcol az állatok jogaiért. 1992-ben mellrákot diagnosztizáltak nála. Leküzdötte a betegséget, azóta hírnevével és vagyonával jótékonysági, illetve egészségügyi szervezeteket és kezdeményezéseket is támogat. A Brit Birodalom Érdemrendjével (OBE) és az Order of Australia érdeméremmel egyaránt elismerték kimagasló művészi és közéleti tevékenységét. Kétszer állt az oltár elé. Első férjétől, Matt Lattanzi színésztől született a lánya, Chloe. Második férjével, John Easterlinggel Floridában élt.


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Olivia édesapja a walesi származású Brinley (Bryn) Newton-John. Édesanyja, Irene a Nobel-díjas német atomfizikus, Max Born legidősebb lánya. Két testvére született. Bátyja, Hugh később orvos lett, nővére, Rona pedig színésznő. (Rona 1980-ban feleségül ment Jeff Conaway színészhez, aki Olivia egyik partnere volt a Pomádé című filmben.) Brinley Newton-John komoly érdemeket szerzett a második világháborúban: az MI5 tisztjeként a szupertitkos Enigma-projekten dolgozott (az Enigma segítségével tudták megfejteni a szövetségesek a kódolt német rádiótáviratokat), illetve ő volt az, aki őrizetbe vette Rudolph Hesst, miután a náci politikus állítólagos tárgyalási szándékkal a legnagyobb titokban Angliába repült. A Newton-John família 1954-ben Ausztráliába költözött, ahol az édesapa a Melbourne-i Egyetem németprofesszora és az Ormond College igazgatója lett. Tizennégy éves korában Olivia három osztálytársnőjével együtt megalapította a Sol Four együttest. A rövid életű formáció abban a kávézóban lépett fel, amelynek tulajdonosa Olivia egyik rokona volt. A helyi média felfigyelt a tehetséges kamasz lányra, aki rövidesen különféle rádió- és tévéműsorokba kapott meghívást. A HSV-7 tévéállomás The Happy Show című műsorában Lovely Livvy művésznéven lépett színpadra, szerencsére nem tartotta meg ezt a nevet. A Go Show című műsorban együtt szerepelt Pat Carroll-lal és John Farrarral. Ez a találkozás meghatározó jelentőségűnek bizonyult, hiszen Pat később a duettpartnere és az üzlettársa, John pedig egyik állandó szerzője és producere lett. (Mellesleg Carroll és Farrar idővel összeházasodtak.) Pályájának következő fontos állomása a Sing, Sing, Sing című televíziós tehetségkutató verseny volt, amelyet az Anyone Who Had a Heart és az Everything's Coming Up Roses című dalokkal nyert meg. A díj egy angliai utazás volt, amelynek eleinte nem igazán örült. Édesanyja biztatására végül mégis elutazott szülőhazájába, ahol pályafutása újabb fordulatot vett.


Az első sikerek
A Decca Recordsnál vették fel 1966-ban a fiatal énekesnő első kislemezét, amelynek egyik oldalán a Till You Say You'll Be Mine, a másikon a For Ever hallható. Olivia visszavágyott Ausztráliába, hiszen ott élt szerelme, Ian Turpie, akivel a Funny Things Happen Down Under című tévéfilmben játszott együtt. Édesanyja azonban ragaszkodott ahhoz, hogy Angliában maradjon. Szerencsére újra feltűnt a színen Pat Carroll, aki szintén Angliába költözött. A két lány megalapította a Pat and Olivia duót, amely számos európai éjszakai klubban fellépett. Egyszer a londoni Soho egyik klubjába hívták őket fellépni, ám a két lány csak a színpadra lépést követően döbbent rá arra, hogy valójában egy sztriptízbárba szólt a szerződés. Miután lejárt a vízuma, Pat visszatért Ausztráliába. Olivia ekkor már önállóan döntött úgy, hogy Angliában marad, és megpróbálja beindítani a szólókarrierjét. Ian Turpie csupán egy szép emlék maradt a múltból, hiszen a fiatal lány szívét időközben a The Shadows egyik tagja, Bruce Welch hódította meg. Eljegyezték egymást, de sohasem házasodtak össze. 1970-ben Don Kirshner producer, a Monkees együttes „szülőatyja” egy hasonló együttest szervezett Toomorrow néven, amelyhez Olivia is csatlakozott. A csapat felvett egy albumot, sőt egy sci-fi musicalt is forgattak velük, ám Kirshner elképzelései nem jöttek be, ezért a Toomorrow rövid időn belül feloszlott. 

1971-ben került a boltokba Olivia debütáló albuma, az If Not for You. A címadó Bob Dylan-szerzemény lett az énekesnő első nemzetközi slágere. Következő kislemeze, a Banks of the Ohio még nagyobb sikert ért el, hiszen mind Angliában, mind Ausztráliában bekerült a Top 10-be. A Record Mirror magazin két egymást követő évben is Oliviát választotta meg a legjobb brit énekesnőnek. Gyakori vendégszereplője lett Cliff Richard hetente jelentkező tévéshow-jának, sőt együtt játszott kollégájával a The Case című 1972-es tévéfilmben. 1974-ben a fiatal énekesnő képviselte az Egyesült Királyságot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Long Live Love című versenydalával éppen hogy lecsúszott a dobogóról, ugyanis negyedik helyezést ért el. Nem akármilyen előadókkal szemben veszített, hiszen a fesztivált a svéd ABBA nyerte a Waterloo című szerzeménnyel, a második helyen pedig a tíz évvel korábbi győztes, az olasz Gigliola Cinquetti végzett. (E sorok írója sajnálkozva olvasta Olivia későbbi vallomását arról, hogy egyáltalán nem szerette saját versenydalát, amely viszont nekem az egyik nagy kedvencem a művésznő repertoárjából.) A Long Live Love lett Olivia 1974-es nagylemezének címadó dala. Az EMI által kiadott LP-n elénekelte mind a hat szerzeményt, amelyekkel a fesztiválra nevezett.


Amerikai sikerek
Az Egyesült Államokban Olivia karrierje kezdetben nem alakult túl jól. Ott már a Banks of the Ohio sem aratott igazán nagy sikert, ahogyan George Harrison What Is Life és John Denver Take Me Home Country Roads című slágereinek feldolgozásai sem. 1973-ban azonban kiemelkedő sikert ért el a Let Me Be There című új kislemez, amely a popkiadványok slágerlistáján a hatodik, a countrylistán a hetedik. az AC (Adult Contemporary: felnőtteknek szóló popzene) slágerlistán pedig a harmadik helyig jutott. A szakmai siker sem maradt el: Olivia Grammy-díjat kapott mint a legjobb countryénekesnő, az Academy of Country Music pedig neki ítélte a legígéretesebb énekesnőnek járó díjat. A Let Me Be There című LP szintén sikernek bizonyult, két hétig vezette a countryalbumok slágerlistáját. A Long Live Love című nagylemez az Egyesült Államokban jelentősen átdolgozott változatban jelent meg. Az eurovíziós versenydalokat (beleértve a címadó felvételt is!) ugyanis mellőzték négy olyan szerzemény kedvéért, amelyek jobban megfeleltek az amerikai közönség igényeinek. Ezek egyike az új címadó felvétel, az If You Love Me, Let Me Know, amely a Let Me Be There-nél is jobb helyezéseket ért el a különféle kislemezlistákon. A következő single, az I Honestly Love You Olivia pályafutásának meghatározó slágerévé vált, az évek során több különböző változatban is lemezre énekelte. Az eredeti felvétel – szerzők: Jeff Barry és Peter Allen – volt az énekesnő első listavezető dala a poplemezek rangsorában, és a második listavezetője az AC-toplistán. Olivia két újabb Grammy-díjat kapott: övé volt az év albuma és ő lett az év popénekesnője. A két sikeres kislemeznek köszönhetően a nagylemez mind a pop-, mind a countryalbumok slágerlistáján átvette a vezetést: az előbbin csupán egy hétig, az utóbbin viszont két hónapig! 

Mondani sem kell, hogy a siker irigységet is szült, mivel egyesek nem nézték jó szemmel, hogy egy olyan, tipikusan amerikai zenei műfajban, mint a country, egy angol–ausztrál énekesnő egymás után aratja a babérokat a szakmai díjakért folytatott versenyben, megelőzve a műfaj olyan nagyágyúit, mint Loretta Lynn, Dolly Parton, Tanya Tucker és Anne Murray. Az ellentábor még egy rövid életű szervezetet is életre hívott „a műfaj védelmében”, ám Olivia mellett végül épp azok álltak ki, akiket legyőzött. A Have You Never Been Mellow című LP-vel folytatódott az angol énekesnő diadalútja, köszönhetően mindenekelőtt a címadó dalnak, illetve a Please Mr. Please című szerzeménynek. Rövidesen azonban egyre több jel utalt arra, hogy Olivia pályája stagnálni, majd hanyatlani kezdett. Kis- és nagylemezei ugyan jól fogytak, sőt a toplistán sem szerepeltek rosszul, ám nem sikerült a korábbi slágerekhez hasonló eredményeket elérni velük. Az 1977-es Making a Good Thing Betterből már nem lett aranylemez, megszakítva ezzel egy évekig tartó sikersorozatot. A csorbát ugyan még abban az évben sikerült kiküszöbölni az Olivia Newton-John's Greatest Hits című válogatáslemezzel, amely platinaalbum lett, mégis egyértelművé vált, hogy az újabb sikerek érdekében Oliviának meg kell újulnia.


Pomádé
A fordulatot a sikeres Broadway-musical, a Grease filmváltozata jelentette. Olivia jó barátnőjénél, Helen Reddy énekesnőnél találkozott Allan Carr-ral. A producer felajánlotta neki Sandy szerepét a készülő filmben. Olivia óvatos volt, hiszen emlékezett még a Toomorrow filmjének kínos kudarcára, és tisztában volt azzal is, hogy 29 évesként kissé öreg a tizenéves Sandy szerepére. Éppen ezért ragaszkodott ahhoz, hogy próbafelvételt készítsenek vele és kiszemelt partnerével, John Travoltával, aki a Szombat esti láz (1977) című filmjének köszönhetően világszerte hatalmas népszerűségnek örvendett. A próbafelvétel meggyőzőre sikerült, mindazonáltal Olivia ausztrál akcentusa miatt kisebb változtatásokra volt szükség. Sandy Dumbrowskiból Sandy Olsson lett, egy ausztrál diáklány, aki családjával együtt költözött az Egyesült Államokba. A Grease premierje előtt egy hónappal sugározta az amerikai televízió az Olivia című tévéshow-t, amelyben a bájos énekesnő olyan sztárokat látott vendégül, mint az ABBA és Andy Gibb. A nagy sikerű tévéműsor jó reklámot jelentett a mozifilmnek is.

A Grease az 1978-as esztendő egyik legnagyobb filmszenzációjává vált. A filmzenealbum 12 hétig vezette a slágerlistát, Olivia pedig három dallal is bekerült a Top 5-be. John Travoltával közös duettje, a You're the One That I Want egészen a csúcsig jutott, a lírai Hopelessly Devoted to You harmadik helyezést ért el, a főszereplők társaságában előadott Summer Nights pedig ötödik lett. Az első két dalt a régi barát, John Farrar kifejezetten a film számára írta. Linda Ronstadt után Olivia lett a második énekesnő, aki egyszerre két dallal szerepelt a Top 5-ben. Filmbeli alakításáért a legjobb vígjáték- vagy musicalszínésznőnek járó Golden Globe-ra jelölték, ám a díjat Maggie Smith (Kaliforniai lakosztály) és Ellen Burstyn (Jövőre, veled, ugyanitt) kapták megosztva. Szólóslágere, a Hopelessly Devoted to You esélyes volt az év legjobb filmdalának járó Oscar-díjra. (Ezt a Donna Summer által előadott Last Dance nyerte a Hál’ istennek, péntek van című filmből. Egyébként nem sokkal később Donnának is sikerült egyszerre két dallal bekerülnie a Top 5-be.) Persze voltak, akik szóvá tették, hogy az énekesnő a tényleges életkoránál jóval fiatalabb figurát játszott, ám jelen sorok írójának véleménye szerint semmivel sem nézett ki öregebbnek, mint az iskolatársait játszó partnerei. A Grease népszerűsége az évek múlásával sem fakult meg. Az ősbemutató 20. évfordulóján, 1998-ban a filmet ismét bemutatták a mozikban, ahol a Titanic mellett az esztendő egyik legnagyobb sikerének bizonyult. A magyar közönség az 1980-as évek elején televízióban láthatta először a filmet Pomádé címmel a Zenélő filmkockák című összeállításban. A húszéves jubileum alkalmából a Grease felújított kópiája a magyar mozikba is eljutott. A hazai forgalmazó megtartotta az eredeti címet, akárcsak a VHS-, majd a DVD-kiadáson. Érdemes megemlíteni, hogy a Billboard soundtrack slágerlistáján még az új évezredben is időről időre felbukkan a Grease CD-je.


Imázsváltás
Ahogyan a Pomádéban a szende Cindy végül dögös szőke bombázóvá alakult át, úgy változott meg a valóságban Olivia énekesnői imázsa is: a bájos szöszi naivából csábítóan érzéki vadmacska lett. Totally Hot című 1978-as albumának borítóján bőrszerkóba öltözve látható, a zene pedig sokkal tempósabb és „vagányabb”, mint a korábbi lemezein. Az imázsváltás jól sikerült, hiszen az LP-ről kimásolt kislemezek, mint az A Little More Love, a Deeper Than the Night vagy a Totally Hot, jó helyezéseket értek el a különféle kislemezlistákon. Legkevésbé a countryzene jellemezte a nagylemezt, ennek ellenére a negyedik helyig jutott a countryalbumok slágerlistáján. (Jelen sorok írója egyébként mindebben egyik bizonyítékát látja annak, hogy ezek a tematikus slágerlisták többnyire teljesen értelmetlenek, hiszen máskor is előfordult már, hogy egy-egy tematikus slágerlistán merőben más műfajú felvétel került a legjobbak közé.) 1980-ban jelent meg az I Can’t Help It című duett, amelyet Olivia Andy Gibb-bel énekel. A dal Gibb szólólemezéhez, az After Darkhoz készült. Ugyanabban az évben az amerikai tévénézők megtekinthették Olivia harmadik önálló show-ját Hollywood Nights címmel, a mozik pedig bemutatták újabb musicaljét, a Xanadut. Az alkotók szándéka az volt, hogy a harmincas-negyvenes évek legendás filmmusicaljeinek stílusát ötvözzék a modern popzenével. A Xanadu lesújtó kritikákat kapott, a közönség viszont nem volt túl szigorú, hiszen a film anyagi szempontból egyáltalán nem bukott meg, sőt a filmzenealbum kiugró sikert aratott, kétszeres platinalemezzé vált. Akárcsak a Pomádé esetében, Olivia most is három dallal került a slágerlisták élmezőnyébe. A Magicet egyedül énekelte, a Suddenly egy duett Cliff Richarddal, a Xanadut pedig az Electric Light Orchestra kíséretében adta elő. A filmben fontos szerepet játszott a legendás hollywoodi musicalek táncos lábú sztárja, Gene Kelly és a bandaháborúkról szóló Harcosok (1979) című akciófilmmel ismertté vált Michael Beck. Egy kisebb szerepet Matt Lattanzi, Olivia későbbi férje alakított.


Siker és bukás
1981-ben került az üzletekbe Olivia pályafutásának legsikeresebb stúdióalbuma, a Physical, amelyből dupla platinalemez lett. A Steve Kipner és Terry Shaddick által írt címadó felvétel tíz hétig vezette a Billboard Hot 100 Singles slágerlistáját, megdöntve ezzel azt a rekordot, amelyet Debby Boone állított fel a You Light Up My Life című dallal 1977-ben. A Physical kislemez az albumhoz hasonlóan platinalemezzé vált, és ma már az 1980-as évek legjelentősebb felvételei között tartják számon. A maga idejében azonban provokatív szövege miatt két Utah állambeli rádióállomás is tiltólistára tette. A Billboard 2010-es értékelése szerint a Physical minden idők legnépszerűbb, szexről szóló kislemeze. Olivia viszont nem akart botrányhősnő lenni, ezért a dalhoz egy olyan videoklipet forgattak, amely egy konditeremben játszódik, ezáltal a sikamlós dalszöveg értelmezését az akkoriban divatba jött aerobic irányába terelték. Az ötlet nem volt teljesen új, néhány évvel korábban a Village People Macho Man című slágerének videoklipje is egy konditeremben játszódott, igaz, ott ennek homoerotikus felhangokat kölcsönzött az együttes imázsa. (Homoerotikát egyébként belemagyarázhatunk a Physical klipjébe is, amelynek végén az izmos testépítők kézenfogva távoznak a konditeremből, és a szuperszexi Olivia kénytelen beérni a kövéren maradt főszereplővel, aki viszont határozottan heteroszexuálisnak tűnik.)

Olivia az elsők között a könnyűzene történetében videoformátumban is elkészítette a Physicalt, vagyis az album mindegyik dalához külön klip készült (!), illetve további három klipet forgattak az énekesnő korábbi slágereihez. A Let's Get Physical című videoalbumnak köszönhetően Olivia megkapta a negyedik Grammy-díját. A címadó felvételen kívül a Make a Move on Me és a Landslide című szerzemények is sikert arattak. A Physical óriási népszerűségét kihasználva az énekesnő világ körüli turnén vett részt, élelmes kiadója pedig újabb válogatást dobott piacra a sztár legnépszerűbb dalaiból. Az Olivia's Greatest Hits Vol. 2 két új felvételt is tartalmazott: a Heart Attack és a Tied Up egyaránt sláger lett, a válogatásalbum pedig kétszeres platinalemez. A turnéról készült koncertfilmet 1983 januárjában mutatta be az HBO. Sikernek ígérkezett egy újabb film is John Travoltával, aki az 1980-as évek elején kiesett a közönség kegyeiből, és évekig a másodvonalban tengődött. A Pomádé forgatásán a két fiatal sztár barátságot kötött egymással, ezért a sikerei csúcsán lévő Olivia egy újabb közös filmmel próbált segíteni lejtőre került kollégáján. A Two of a Kind című alkotást azonban nemcsak a kritikusok döngölték a földbe, hanem a közönségnek sem tetszett. A filmdalok viszont szép sikert arattak, sőt a soundtrackből platinalemez lett. Olivia egy újabb videoklip-összeállítást jelentetett meg, amelyen hat dal klipje kapott helyett: a Heart Attack és a Tied Up, illetve négy sláger a Two of a Kind zenéjéből. A Twist of Fate című kiadvány nemcsak kereskedelmi sikert, hanem Grammy-jelölést is hozott az énekesnőnek.


Hullámvölgyek
Olivia 1985-ös albuma, a Soul Kiss ugyan aranylemez lett, ám a Physical sikerét meg sem közelítette. Az album anyagából készült videoklip-összeállítás sem ért el kimagasló sikert. Az 1988-as The Rumour címadó dalát Elton John írta. Az albumot egy új HBO-show, az Olivia Down Under népszerűsítette, ám a nagy siker ismét elmaradt. Az amerikai slágerlistákat akkoriban a tinédzser korú énekesnők – Tiffany, Debbie Gibson, Tracy Spencer – uralták, abban a mezőnyben a negyvenéves Olivia egyértelműen öregnek számított. A Warm and Tender című 1989-es albumot az anyaság élménye ihlette: Olivia lánya, Chloe ugyanis akkor volt hároméves. Az énekesnő altatódalokat és gyerekdalokat énekelt ezen a lemezén, amely nemcsak a gyerekekhez, hanem a szülőkhöz is szólt. Karrierjének azonban a Warm and Tender sem tudott újabb lökést adni. Mivel üzleti vállalkozása, az évekig sikeres Koala Blue az 1990-es évek elején csődbe ment, 1992-ben Olivia egy újabb válogatáslemezzel próbált meg visszatérni a könnyűzene élvonalába. A Back to Basics – The Essential Collection 1971–1992 című kiadványt turnéval akarta népszerűsíteni, ám valamennyi fellépést le kellett mondania, mert mellrákot diagnosztizáltak nála. A baj nem járt egyedül, mert ugyanazon a héten elhunyt az édesapja. Oliviának sikerült azonban felépülnie a betegségéből, és azóta a mellrák elleni küzdelem egyik élharcosaként ténykedik. 

1994-es Gaia: One Woman’s Journey című albuma a testi-lelki újjászületés jegyében készült. A dalokat – karrierje során először – maga az énekesnő írta. 2005-ös albuma, a Stronger Than Before egyik felvételén olyan énekesnők működtek közre, akik maguk is legyőzték a rákot. Az elmúlt másfél évtizedben Olivia énekesnői tevékenysége szorosan összekapcsolódott azokkal az egészségügyi és humanitárius célokkal, amelyek megvalósításáért fáradhatatlanul harcol. Szerteágazó tevékenységének egyik jelentős állomásaként 2008-ban Melbourne-ben egy róla elnevezett egészségügyi központ alapjait rakták le. 2010 októberében Olivia mint közéleti személyiség látogatott el Budapestre. Október 2-án ő is részt vett azon a lánchídi sétán, amely fel akarta hívni az emberek figyelmét a mellrák veszélyeire és a megelőzés fontosságára, különös tekintettel az egészséges életmódra. Hasonló céllal egyébként korábban is járt a magyar fővárosban. 2010-ben Olivia a Score: A Hockey Musical című kanadai filmben szerepelt, amely megbukott a mozipénztáraknál. Sikernek bizonyult viszont Stephan Elliot (a Priscilla, a sivatag királynőjének kalandjai rendezője) 2011-ben bemutatott vígjátéka, az A Few Good Men. A történet egy vőlegény és a három vőfély utazásáról szól az ausztráliai esküvőre. Newton-John a menyasszonyt alakító Laura Brent mamáját játszotta, és természetesen ő énekli a dalok többségét. Ki tudja, talán ez a szerep kárpótolta Oliviát azért, hogy pár évvel korábban nem ő, hanem Meryl Streep kapta meg a Mamma Mia! (2008) főszerepét, hiszen a két film története között vannak hasonlóságok.


Magánélet
Olivia 1984 decemberében ment feleségül a Xanadu forgatásán megismert Matt Lattanzihoz. A jóképű vőlegény 11 évvel volt fiatalabb nála. Házasságukból egy kislány született 1986-ban, Chloe. Matt a felesége árnyékában élt, színészi karrierje nem sok szót érdemel. Az Oliviát ért sorscsapások viszont őt is megviselték, depresszióssá vált. Házasságuk válságának leküzdésére Olivia és Matt párterápiára mentek, ám végül a férj kérésére csendben elváltak. Matt újabb házassága nem sikerült, az utóbbi években állítólag szinte nomád körülmények között él Olivia malibui otthonától nem messze, hogy lánya közelében legyen. Az énekesnő 2008 júniusában ment férjhez másodszor. Élete új párja, John Easterling az Amazon Herb Company egészségügyi cég alapítója. Az esküvő a legnagyobb titokban zajlott le, még a pár közeli barátai is csak utólag értesültek az eseményről.

2017 májusában bejelentették, hogy Oliviánál ismét diagnosztizálták a mellrákot, amely áttevődött a hát alsó részére is. Fájdalmai enyhítésére kannabiszolajat kapott, egyébként is támogatta a kannabisz orvosi célú használatát. A betegség legyűrte szervezetét, 2022. augusztus 8-án kaliforniai otthonában hunyt el. 


Botránykrónika
Olivia egész pályafutása során igyekezett kerülni a botrányokat, ennek ellenére önhibáján kívül olykor része volt bennük. 1983-ban egy megszállott rajongója, Michael Owen Perry előbb levelekkel zaklatta, majd többször megkísérelt betörni az énekesnő malibui otthonába, hogy végezzen a sztárral. Mivel nem volt elegendő bizonyíték arra, hogy elítéljék, komolyabb büntetés nélkül megúszta a zaklatást. Néhány hónap múlva kiirtotta az egész családját. Ekkor országos körözést adtak ki ellene, és végül egy washingtoni szállodában találtak rá, egyértelműen elmebetegségre utaló körülmények között. Halállistát állított össze, amelyen Olivia neve állt az első helyen. Perryt családja kiirtásáért ugyan halálra ítélték, ám elmeállapota miatt nem végezték ki. Az 1990-es években Olivia cége, a Pat Farrarral közösen alapított Koala Blue csődje foglalkoztatta a bulvársajtót. A károsultak pert indítottak a tulajdonosok ellen. Fennállt annak lehetősége is, hogy az adósságok fejében lefoglalják Olivia magánvagyonát, ám több évi huzavona után sikerült lezárni a peres ügyeket. 

Matt Lattanzitól való válása után Olivia Patrick McDermott operatőr jegyese lett. Kapcsolatuk kilenc évig tartott. 2005-ben egy halásztúra alkalmával a férfinak nyoma veszett. Természetesen a legvadabb feltételezések láttak napvilágot a rejtélyes eltűnés okairól. Olivia nem akarta kommentálni ezeket a híreszteléseket, és nem nyilatkozott az ügyben. Az eltűnés idején Ausztráliában tartózkodott. A hivatalos magyarázat szerint MacDermott a tengerbe veszett. 2010-ben azonban állítólag bebizonyosodott, hogy a férfi egy mexikói faluban él, kitűnő egészségnek örvend, és tengerészként szolgál egy turistákat szállító hajón. Állítólag nem követett el semmiféle törvénybe ütköző dolgot, mint ahogyan azt korábban terjesztették róla, egyszerűen csak elege lett a fényűző életmódból, és radikálisan kívánt kiszállni belőle. Bennfentesek szerint Oliviát megdöbbentette az új fejlemény, hiszen évekig azt hitte, a férfi baleset vagy bűncselekmény áldozata lett, és a feltételezett tragédia lelkileg alaposan megviselte. Természetesen azonban örül annak, hogy Patrick mégiscsak életben van. 


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek
* 1966: Till You Say You'll Be Mine / For Ever
* 1971: If Not for You / The Biggest Clown
* 1971: Banks of the Ohio / Love Song
* 1971: Unten am Fluß, der Ohio heißt / If You Could Read My Mind
* 1971: If You Could Read My Mind / If
* 1972: What Is Life / I'm a Small and Lonely Night
* 1972: Just a Little Too Much / Changes
* 1972: My Old Man's Got a Gun
* 1972: Take Me Home, Country Roads / Sail Into Tomorrow
* 1973: Let Me Be There / Maybe Then I'll Think of You
* 1974: Long Live Love / Angel Eyes
* 1974: If You Love Me (Let Me Know) / Brotherly Love
* 1974: I Honestly Love You / Home Ain't Home Anymore
* 1975: Mon amour, mon impossible amour / Home Ain't Home Anymore
* 1975: Follow Me / Summertime Blues
* 1975: Have You Never Been Mellow / Water Under the Bridge
* 1975: Please Mr. Please / And in the Morning
* 1975: Something Better to Do / He's My Rock
* 1975: Let It Shine / He Ain't Heavy... He's My Brother
* 1976: Come on Over / Small Talk and Pride
* 1976: Don't Stop Believin’/ Greensleeves
* 1976: Every Face Tells a Story / Love You Hold the Key
* 1977: Compassionate Man
* 1977: Sam / Changes
* 1977: Sam / I'll Bet You a Kangaroo
* 1977: Making a Good Thing Better
* 1977: I Honestly Love You / Don't Cry for Me Argentina
* 1977: Sad Songs
* 1978: Jolene / Changes
* 1978: You're the One That I Want / Alone at a Drive-In Movie (with John Travolta)
* 1978: Hopelessly Devoted to You / Love Is a Many Splendored Thing
* 1978: Summer Nights / Rock 'n' Roll Party Queen (with John Travolta and the Cast of Grease)
* 1978: A Little More Love / Borrowed Time
* 1979: Deeper Than the Night / Please Don't Keep Me Waiting
* 1979: Totally Hot / Dancin' 'Round and 'Round
* 1979: Rest Your Love on Me (with Andy Gibb)
* 1980: Don't Cry for Me, Argentina
* 1980: Magic / Whenever You're Away From Me
* 1980: Xanadu / Whenever You're Away From Me (with Electric Light Orchestra)
* 1980: Suddenly / You Made Me Love You (with Cliff Richard)
* 1980: Suspended in Time / You Made Me Love You
* 1981: Physical / The Promise (The Dolphin Song)
* 1982: Make a Move on Me / Falling
* 1982: Landslide / Falling
* 1982: Heart Attack / Stranger's Touch
* 1983: Private Message Part 1 / Part 2
* 1983: I Honestly Love You / Physical (live)
* 1983: Tied Up / Silvery Rain
* 1983: Twist of Fate / Take a Chance (with John Travolta)
* 1984: Livin' in Desperate Times / Landslide
* 1985: Soul Kiss / Electric
* 1986: Toughen Up / Driving Music
* 1988: The Rumour / Winter Angel
* 1988: Can't We Talk It Over in Bed / Get Out
* 1990: Reach Out for Me / The Flower That Shattered the Stone
* 1990: Grease Megamix
* 1991: Grease Dream Mix
* 1992: I Need Love (Club Mix) / I Need Love (Club Dub) / I Need Love (LP Version) / I Need Love (A Deep Need for Love Mix) / I Need Love (The Underground Mix) / Warm and Tender (LP Version)
* 1992: Deeper Than a River (LP Version) / Deeper Than a River (Single Mix) / The Promise (The Dolphin Song)
* 1994: No Matter What You Do / Silent Ruin
* 1995: No Matter What You Do / Gaia
* 1995: Don't Cut Me Down / The Way of Love
* 1998: You're the One That I Want / The Grease Mega Mix (with John Travolta)
* 1998: I Honestly Love You / I Honestly Love You (Remix Version)
* 1998: Back with a Heart
* 1999: Physical '99 (Neutron Bomb Mix) / Physical '99 (Mustard Full Vocal Dub)
* 2003: Physical 2003 Remix
* 2005: Phenomenal Women (Radio Edit) / Phenominal Women (Album Version)
* 2006: Instrument of Peace
* 2007: Christmas on My Radio
* 2007: Every Time It Snows (with Jon Secada)
* 2008: Angel in the Wings (with Jann Arden)
* 2009: Hope is Always Here (with David Foster)
* 2010: Help Me to Heal (Radio Mix)
* 2011: Magic (Peachy and Murphy Mix) (with Wacci)
* 2011: When You Wish Upon a Star


Albumok
* 1971: If Not for You
* 1972: Olivia
* 1973: Let Me Be There
* 1974: Long Live Love
* 1974: If You Love Me, Let Me Know
* 1975: Have You Never Been Mellow
* 1975: Clearly Love
* 1976: Come on Over
* 1976: Don’t Sop Believin’
* 1977: Making a Good Thing Better
* 1978: Totally Hot
* 1981: Physical
* 1985: Soul Kiss
* 1988: The Rumour
* 1989: Warm and Tender
* 1994: Gaia
* 1998: Back with a Heart
* 2000: 'Tis the Season
* 2002: (2)
* 2004: Indigo: Women of Song
* 2005: Stronger Than Before
* 2006: Grace and Gratitude
* 2007: Christmas Wish
* 2008: A Celebration in Song

Válogatások
* 1974: First Impressions
* 1974: Crystal Lady
* 1977: Olivia Newton-John's Greatest Hits
* 1982: Olivia's Greatest Hits Vol. 2
* 1992: Back to Basics: The Essential Collection 1971–1992
* 1994: 48 Original Tracks
* 1995: I Honestly Love You – Her Greatest Hits
* 1998: The Best of Olivia Newton-John
* 1998: Country Girl
* 1999: The Great Olivia Newton-John
* 1999: Love Songs
* 2001: Magic: The Very Best of Olivia Newton-John
* 2001: The Christmas Collection
* 2002: The Definitive Collection
* 2002: 20th Century Masters – The Millennium Collection
* 2003: Love Songs – A Collection
* 2005: Gold
* 2010: 40th Anniversary Collection
* 2010: 40/40: The Best Selection

Koncertlemezek
* 1981: Love Performance
* 1999: Highlights from The Main Event
* 2000: One Woman's Live Journey
* 2008: Olivia's Live Hits

Filmzenealbumok
* 1970: Toomorrow
* 1978: Grease
* 1980: Xanadu
* 1983: Two of a Kind
* 2000: Sordid Lives
* 2008: Sordid Lives: The Series
* 2010: Glee: The Music, Volume 3 Showstoppers
* 2010: Score: A Hockey Musical
* 2012: The Few Best Men


FILMOGRÁFIA 
Játékfilmek
* 1965: Funny Things Happen Down Under
* 1970: Toomorrow
* 1978: Pomádé (Grease)
* 1980: Xanadu
* 1983: Two of a Kind
* 1988: Drágám, terhes vagyok! (She’s Having a Baby) (cameoszerep)
* 1991: Madonnával az ágyban (Madonna: Truth or Dare) (dokumentumfilm)
* 1996: Búcsúmulatság (It’s My Party)
* 2000: Rongy élet (Sordid Lives)
* 2010: Score: A Hockey Musical
* 2011: A Few Best Men

Tévéfilmek
* 1972: The Case
* 1990: Karácsonyi meglepetés (A Mom for Christmas)
* 1994: A Christmas Romance
* 1994: A fagyos folyó lovasa (The Man from Snowy River) (sorozat)
* 2001: Lányok a szomszédból (The Wilde Girls)
* 2002: American Idol (tehetségkutató sorozat, mint zsűritag)
* 2007: American Idol (tehetségkutató sorozat, mint zsűritag)
* 2008: Sordid Lives: The Series (sorozat)
* 2010: Glee (sorozat)


Tévéshow-k
* 1976: A Special Olivia Newton-John (Egyesült Államok)
* 1977: Only Olivia (Egyesült Királyság)
* 1978: Olivia (Egyesült Államok)
* 1980: Hollywood Nights (Egyesült Államok)
* 1982: Let’s Get Physical (Egyesült Államok)
* 1983: Olivia in Concert (Egyesült Államok)
* 1988: Olivia Down Under (Egyesült Államok)

Videók, DVD-k
* 1982: Olivia Physical
* 1983: Twist of Fate
* 1983: Olivia in Concert
* 1985: Soul Kiss
* 1988: Olivia Down Under
* 2004: 20th Century Masters: The Millennium Collection
* 2005: Video Gold 1
* 2005: Video Gold 2
* 2008: Live at the Sydney Opera House
* 2009: Sound Relief 

VIDEÓK



Banks of the Ohio (másik klip) 








Summer Nights (részlet a Grease című filmből) 

Hopelessly Devoted to You (részlet a Grease című filmből)

Hopelessly Devoted to You  (másik klip)

You're the One That I Want (részlet a Grease című filmből)

We Go Together (részlet a Grease című filmből) 




Xanadu (Közreműködik. Electric Light Orchestra) 








  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.