disco

disco

2011. december 9., péntek

MECO

Domenico Monardo (Meco) (Egyesült Államok, Pennsylvania, Johnsonburg, 1939. november 29.) olasz származású amerikai zenész és zeneszerző, a Meco stúdióegyüttes vezetője. 1977-ben vált világhírűvé, amikor diszkófeldolgozást készített a Csillagok háborúja című világsikert aratott sci-fi kísérőzenéjéből. Később a folytatások zenéjét is feldolgozta, sőt repertoárjának javát is különféle filmzenék diszkóverziói alkotják. 


KARRIERTÖRTÉNET
A kezdetek
Domenico Monardo édesapja harsonás volt, aki megtanította a fiát ezen a hangszeren játszani. Domenico ugyan jobban szeretett volna dobolni tanulni, de édesapja meggyőzte őt arról, hogy a harsona a neki való hangszer. Középiskolás korában csatlakozott a sulizenekarhoz, egy idő után pedig saját dixieland együttest alapított. 1957-ben diplomázott. Ösztöndíjasként került Rochesterbe, az Eastman School of Musicba. Itt főleg klasszikus zenét és dzsesszt tanult. Két barátjával, Chuck Mangionéval és Ron Carterrel megalapította az Eastman School of Music Jazz Bandet. Tanulmányai végeztével behívták katonának. A West Point Akadémián a kadétzenekarban játszott, egy őrmestertől pedig elsajátította a hangszerelés fortélyait. Leszerelése után New Yorkba költözött. Chuck Mangione mutatta be Kai Windingnek. Monardo csatlakozott Winding együtteséhez, 1965 és 1974 között stúdiózenészként ténykedett. Kezdetben nem érdeklődött különösebben a popzene iránt, de aztán meghallotta Petula Clark Downtown című világslágerét, és megváltozott a véleménye a műfajról. Hangszereléssel kezdett foglalkozni, így például az ő nevéhez fűződik a kürtszólam Tommy James Crystal Blue Persuasion című albumán és a Neil Diamond nevével fémjelzett Cola-reklámban. Mint harsonás, dolgozott Tommy James, Diana Ross és David Barretto lemezein. 1974-ben Tony Bongiovi lemezproducer és Harold Wheeler társaságában megalapította a Disco Corporation of America lemezcéget, ahol 1976-ig producerként ténykedett. E vállalat nevéhez fűződnek a diszkózene olyan korai világslágerei, mint Gloria Gaynor Never Can Say Goodbye és Carol Douglas Doctor’s Order című felvételei. Mecónak az volt a véleménye, hogy a diszkózene eleinte a frissesség és újdonság erejével hatott, mert gyökeresen eltért a korábbi divatos zenei irányzatoktól, később azonban felhígult és unalmassá vált.


Csillagok háborúja
1977. május 25-én, a premier napján Monardo megtekintette a Csillagok háborúja című új filmet, amely akkoriban jószerivel ismeretlen színészekkel készült. Az élmény teljesen lenyűgözte, és a következő napokban még 11-szer megnézte George Lucas alkotását. Természetesen John Williams muzsikája is nagy hatással volt rá. Az az ötlete támadt, hogy egy negyedórás diszkózenei feldolgozást készít a film zeneanyagából, beleértve az „űrkocsmá”-ban játszó együttes zenéjét, illetve R2-D2 hangját is. Kapcsolatba lépett a Casablanca Records alapítójával, Neil Bogarttal, és előadta neki az ötletét. A Csillagok háborúja hatalmas sikerét látva Bogart megadta a kívánt támogatást Mecónak, hogy elkészíthesse a tervezett feldolgozást, amelyből addig még egyetlen taktust sem hallott. Meco a Millennium Recordsszal, a Casablanca egyik lányvállalatával kötötte meg a szerződést. 75 zenészt szerződtetett a felvételekhez: mindaddig nem volt példa arra, hogy egy poplemez ennyi muzsikus közreműködésével készüljön. A harsonán és a billentyűs hangszereken maga Meco játszott. 

Három hét alatt készült el az anyag, amely a Star Wars and Other Galactic Funk című album A oldalán kapott helyet, rövidített változatban pedig kis- és maxilemezen is megjelent. Elsöprő sikert aratott, hiszen Meco változata körülbelül egy hónappal később jelent meg, mint az eredeti filmzene, mégis kelendőbb kiadvány lett, mint amaz, és 1977. október 1-jén átvette a vezetést az amerikai slágerlistán. Ezt a pozíciót két hétig tudta tartani. Monardót jelölték az 1977-es év legjobb instrumentális popelőadójának járó díjra, amelyet ugyan el is nyert, ám a díj végül valahogy John Williamsnél kötött ki. Az európai Hot Blood diszkóprojekthez hasonlóan – amelynek közreműködői szintén nem vállaltak élő fellépéseket – a Meco slágerének népszerűsítésére is verbuválódott egy formáció, amelynek tagjai azonban kizárólag arcukat és tánctudásukat adták a produkcióhoz. A Meco néven fellépő csapat tagjait Norby Walters ügynök szervezte. A közreműködők – Carmine Giovinazzo, Stan Glogicheski, Tommy Rocco, Tony Abruzzo és Tony „Butch” Gerace – az Egyesült Államokban és Kanadában léptek fel a Monardo zenéjére összeállított műsorukkal.


Galaktikus klasszikusok
A Star Wars and Other Galactic Funk LP sikerén felbuzdulva a Meco–Bongiovi–Wheeler-trió még 1977 telén megjelentette az Encounters of Every Kind című albumot. Ez tulajdonképpen egy zenés időutazás i. e. 1 milliótól egészen 1979-ig kilenc szerzemény segítségével, amelyek non-stop diszkóegyveleg formájában hallhatók a lemezen. Az utolsó tétel Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások (1977) című vadonatúj sci-fijének fő zenei témája, amely szintén John Williams szerzeménye. A következő esztendőben a klasszikus mesefilm, az Óz, a csodák csodája (1939) kísérőzenéje született újjá Monardo jóvoltából, ugyancsak egy folyamatos diszkóegyveleg formájában. 1979 sem múlt el Meco-album nélkül: a Superman and Other Galactic Heroes fő attrakciója természetesen a nagy sikerű film, a Superman (1978) zenei témáinak feldolgozása volt. Maga az eredeti szerző, John Williams írt ajánlást Meco albumára. Ugyanebben az évben megjelent Monardo Moondancer című nagylemeze is, amely a részben általa népszerűvé vált space-disco irányzathoz sorolható, de nem kapcsolódott semmilyen filmhez sem. 1980-ban került a mozikba a Csillagok háborúja folytatása, A Birodalom visszavág, amelynek zenéjét Monardo természetesen szintén feldolgozta. A 4 szerzeményt tartalmazó EP azonban eltért a Star Wars diszkóverziójától. Harold Wheeler helyébe ugyanis a korábbi Meco-lemezek gitárosa, Lance Quinn lépett, a hangzás pedig a diszkó helyett inkább rockorientált lett. Változás történt egyébként a kiadót illetően is: a Millennium Records és Casablanca Records helyett az új lemezt az RSO Records adta ki, egyenesen George Lucas támogatásával. A Lucasfilm természetesen engedélyezte a film hangeffektjeinek a felhasználását is. 

Az EP nagy sikerének köszönhetően Lucas még egy Meco-projektet támogatott: a Christmas in the Stars (The Star Wars Christmas Album) szintén az RSO Records címkéjével jelent meg, a hangszerelést pedig ismét Harold Wheeler vállalta. A lemez elkészítésében közreműködött Anthony Daniels is, aki a filmben C-3PO szerepét játszotta, a vokálban pedig a rockzene későbbi csillaga, John Bongiovi is hallható. A lemezborítót a Star Wars-trilógia számos reklámanyagának tervezője, Ralph McQuarrie készítette. 1980 egyébként mozgalmas év volt Monardo számára. Feldolgozta a Magyarországon is sikerrel sugárzott A sógun című tévésorozat fő és szerelmi témáját, amelyeket kislemezen adott ki. A Casablanca Records megjelentette a Music from Star Trek and The Black Hole című nagylemezét. Ennek egyik oldalán a Star Trek: Csillagösvény zeneanyagát dolgozta fel, a másikon pedig a Walt Disney-cég látványos, de megbukott sci-fije, A fekete lyuk kísérőzenéjét. A Casablanca Records 1980-ban piacra dobta még az Across the Galaxy című válogatáslemezét is.


Amerikai farkasember, elveszett frigyláda és egyéb filmzenetémák
1981-ben a Polygram Pictures kérte fel Mecót, hogy dolgozza fel új sikerfilmjük, a John Landis rendezte Egy amerikai farkasember Londonban (An American Werewolf in London) kísérőzenéjét. A hangszerelést Monardo mellett William Motzing és Lance Quinn végezte, az albumot pedig a Casablanca Records hozta forgalomba. A folytatás egy kislemez volt, amelyen Meco Steven Spielberg legújabb alkotása, Az elveszett frigyláda fosztogatói (1981) zenéjének két részletét dolgozta fel. Ugyanabban az évben került az üzletekbe a Summer of ’81 című kislemeze, amelyen a The Beach Boys nagy slágereiből készült egyveleg hallható. Ezzel a kiadvánnyal Meco a holland Stars on 45 stúdiózenekar által elindított egyvelegdivatnak hódolt. 1982-ben folytatódott az egyveleggyártás a Pop Goes the Movies című albummal, amelyen Monardo 28 klasszikusnak mondható filmzenét és -dalt dolgozott fel egyveleg formájában. Az összeállítás rövidített változatban maxilemezen is megjelent. A sikert követően külön albumon idézték fel az 1930-as, 1940-es évek filmslágereit: a lemez a Swingtime’s Greatest Hits címet kapta. Ugyanabban az esztendőben Meco elvállalta Kenny G első szólólemezének produceri teendőit. 1983 a mozikban A jedi visszatér éve volt, és Monardo – mint vérbeli Star Wars-rajongó – nem mulasztotta el, hogy feldolgozza a harmadik rész zeneanyagát. Az Ewok Celebration LP címadó tétele természetesen maxilemezen is megjelent. (Évekkel később George Lucas átdolgozta a trilógia mindhárom részét: A jedi visszatér például egy teljesen új befejezést kapott, így a Meco-album címében is szereplő Ewok Celebration az új filmverzióban már nem hallható.) A nagylemezen egyébként közreműködött Kenny G is, ám C-3PO rapbetétjét ezúttal nem Anthony Daniels, hanem Duke Bootee adta elő. 

1985-ben Meco a K-Tel lemezcég emblémájával jelentette meg a Hooked on Instrumentals című lemezét, majd 3 évre teljesen eltűnt a zenei életből. Mint mondotta, „nem akarok egyelőre mást csinálni, csak golfozni”. Miután kigolfozta magát, Floridában brókerként vállalt munkát. 1999-ben Meco neve újra megjelent a popvilágban, hiszen ebben az esztendőben – bő másfél évtized szünet után – folytatódott a Star Wars-saga. 2000-ben Monardo egy válogatáslemezen tette közzé a széria zenéi alapján készített újabb feldolgozásait. Az album címe: The Complete Star Wars Collection. Meco ígéretet tett arra, hogy nem fog megfeledkezni az újabb folytatások zenéiről sem, ám ígéretét nem tartotta be, noha azóta teljessé vált a második Star Wars-trilógia is. A klónok támadása zenéjét még feldolgozta, de az utolsó pillanatban elállt az anyag megjelentetésétől, mivel problémák támadtak John Williamsszel és a Sony kiadóval. Végül Meco korlátozott ideig lehetővé tette a rajongóknak, hogy a Five Stars címmel tervezett album (a cím utalás arra, hogy A klónok támadása a széria ötödik filmje) egyik tételét az interneten keresztül a letöltsék a http://www.geocities.com/mecofan/ weboldalról.


DISZKOGRÁFIA
Kislemezek, maxik
* 1977: Star Wars Theme – Cantina Band / Funk
* 1977: Theme from Close Encounters / Meco’s Theme
* 1977: Theme from Close Encounters / Roman Nights
* 1978: Topsy / Lady Marion
* 1978: Theme from Wizard of Oz / Fantasy
* 1979: Devil Delight (promóciós lemez)
* 1979: Devil’s Delight / Grazing in the Grass
* 1979: Moondancer (promóciós lemez)
* 1979: Themes from Superman (promóciós lemez)
* 1979: Themes from Superman / The Boy Wonder
* 1979: Theme from Superman / Can You Read My Mind
* 1979: Love Me Dracula
* 1980: Empire Strikes Back (Medley) / The Force Theme
* 1980: Love Theme (Mariko) / Main Theme of Shogun
* 1980: What Can You Get a Wookiee for Christmas (When He Already Owns a Comb)? / R2-D2 We Wish You a Merry Christmas
* 1981: The Raiders March / Cairo Nights (Bolero de Cairo)
* 1981: Blue Moon / You Gotta Hurt Me
* 1981: Summer ’81 (Medley) / Out in California
* 1982: Pop Goes the Movies (Part 1) / Pop Goes the Movies (Part 2)
* 1982: Big Band Medley
* 1983: Ewok Celebration / Lapti Nek
* 1983: Ewok Celebration (Club Version) / Ewok Celebration (Dub Version)
* 1983: Ewok Celebration (Stereo) / Ewok Celebration (Mono)
* 1984: Anything Goes / Music Makers
* 1992: Star Wars Theme – Cantina Band / Theme from Close Encounters 


Albumok, EP-k, válogatások
* 1977: Star Wars and Other Galactic Funk
* 1977: Encounters of Every Kind
* 1978: The Wizard of Oz
* 1979: Superman and Other Galactic Heroes
* 1979: Moondancer
* 1980: Meco Plays Music from The Empire Strikes Back (EP)
* 1980: Christmas in the Stars: Star Wars Christmas Album
* 1980: Music from Star Trek and The Black Hole
* 1980: Across the Galaxy (válogatás)
* 1981: Meco’s Impressions of An American Werewolf in London
* 1982: Pop Goes the Movies
* 1982: Swingtime’s Greatest Hits
* 1983: Ewok Celebration
* 1985: Hooked on Instrumentals
* 1996: Christmas in the Stars: Star Wars Christmas Album (az 1980-as album CD-n)
* 1997: The Best of Meco (válogatás)
* 1999: Star Wars and Other Galactic Funk (az 1977-es album CD-n, 2 bónuszfelvétellel)
* 2000: Dance Your Asteroids Off: The Complete Star Wars Collection (válogatás)
* 2005: Star Wars Party (csak az interneten keresztül kapható) 

VIDEÓK 

Star Wars (Részletek a Csillagok háborúja című filmből)

Star Wars (másik klip) (Részletek a Csillagok háborúja című filmből)

Theme from Close Encounters (Részletek a Harmadik típusú találkozások című filmből)

Theme from Wizard of Oz (Részletek az Óz, a csodák csodája című filmből)


Empire Strikes Back (Részletek A Birodalom visszavág című filmből) 

Battle in the Snow (Részletek A Birodalom visszavág című filmből) 

The Force Theme (Részletek A Birodalom visszavág című filmből)

The Asteroid Field / Finale (Részletek A Birodalom visszavág című filmből) 



Ewok Celebration (Club Version) (Részletek A Jedi visszatér című filmből) 

The Phantom Menace: Duel of the Fates (Részletek a Baljós árnyak című filmből) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.